A fojtogatók hajója
Leslie L. LawrenceMár meg sem lepődtem, amikor egy nagy szemű, cigányosan barna lány tette a karomra a kezét.
- Valami azt súgta, hogy itt van - mondta. - Tudtam, hogy itt kell lennie.
- Tessék?
- Egészen világosan hallottam a hangot. Azt mondta: „Maggie, ott ül a medence partján és iszik! Menj hozzá, és beszélj vele!” Hát most itt vagyok!
- Elnézést... Kihez van szerencsém?
- Maggie Nunn vagyok. Marsha barátnője. A jövőlátó.
- A micsoda? - tudakoltam.
- Jövőlátó. Nem hallott még ilyet? A Herald is írt rólam. Éppen azért vagyok itt. Sajnos... látom a jövőnket!
- Úgy érti, hogy a mi kettőnkét?
- Dehogy. Valamennyiünkét! Valamennyiünkét, akik azon az elátkozott hajón utazunk Ausztráliába!
- Hát maga is jön?
- És még vagy tízen Marsha baráti köréből... És látom...
- Mit lát, az istenért?
- Halottakat látok! Hullákat! Gyilkosságokat, ó, szörnyűség! Vért látok, vért!
- Hátrahanyatlott a székén, és fehéren villogott a szeme. A kezdeti bénultság után felpattantam, beletöltöttem néhány csepp italt. Csuklott, majd visszatért belé az élet.
- Ne hagyjon egyedül! És Marshát se. Ugye, vigyáz ránk? Ő itt ólálkodik körülöttünk... jaj, megöl engem is és Marshát is... Megöl, mert...
- Csuklott még néhányat, aztán felpattant és elfutott. Éreztem, hogy a meleg este ellenére libabőrös lesz a hátam.